Szolgáltatásaim

Egyéni konzultáció

Egyéni konzultáció keretében abban tudlak segíteni, hogy egy-egy konfiktusodban megoldást találj, vagy általában fejleszteni tudd a kommunikációdat, kapcsolataidat.

Konfliktus kezelése

Az általad hozott helyzeten végigmenve feltárjuk a konfliktusban érintett felek szükségleteit, majd olyan megoldásokat keresünk, amelyek minden felmerült szükséglet szempontjából kielégítőek és a gyakorlatban is megvalósíthatóak lehetnek. Megbeszéljük, hogy hogyan tudod a másik fél felé úgy kommunikálni a nézőpontodat és határaidat, hogy ő azt nyitottan hallgassa és szívesen együttműködjön veled. A konfliktus megoldásán keresztül betekintést kaphatsz az Erőszakmentes Kommunikáció szemléletébe, ami későbbi konfliktusok esetén is a segítségedre lehet.

Kommunikáció fejlesztés

Ha úgy érzed, hogy kapcsolataidban gyakran félreértenek és sok a konfliktusod, ha azon kapod magad, hogy olyasmibe egyeztél bele, amit valójában egyáltalán nem szeretnél, esetleg azt tapasztalod, hogy mások megsértődnek, megbántódnak, ha nemet mondasz vagy megkéred őket valamire, akkor érdemes átgondolni az általános kommunikációs szokásaidat. Érdemes akkor is fejleszteni kommunikációdat, ha a körülötted lévőknek vannak konfliktusaik és szívesen támogatnád őket a konfliktuskezelés eszközeivel. Az egyéni konzultációs alkalmak személyre szabottak, hiszen te ismered legjobban a saját helyzetedet, ezért te fogod tudni megtalálni a működő megoldásokat. Ha nyitott vagy rá, átbeszéljük az Erőszakmentes Kommunikáció fő elveit, hogy tisztában legyél saját szükségleteiddel és úgy tudj azokért kiállni, hogy az mások számára is elfogadható legyen. A konzultációkon külön hangsúlyt fektetünk arra, hogy a gyakorlatba is át tudd ültetni mindezt. Az egyes konzultációs alkalmak között a gyakorlatban is kipróbálhatod a megtanult készségeket, a tapasztalataidat átbeszéljük, így a magas szintű együttműködő kommunikáció fokozatosan be tud épülni a mindennapjaidba.

Mediáció

Mediáció során két, egymással vitában álló fél egy harmadik semleges fél (a mediátor) segítségével rendezi konfliktusát. A mediátor nem ad tanácsot, de olyan teret és kommunikációs kereteket hoz létre, amelyben lehetővé válik a kölcsönös bizalomépítés, együttműködés és a mindenki számára kielégítő megegyezés.

Kamasz-szülő mediáció

Kamaszok és szüleik konfliktusában gyakran a kommunikáció hiánya vagy elégtelen volta okoz problémát. A kölcsönös szeretet és megértés mindkét félben jelen van, csak néha nehéz azt észrevenni a mindennapos összeütközések miatt. A kamasz-szülő mediációban a két fél egyenrangú és olyan megállapodásra törekszünk, amely hosszú távon segíteni tudja, hogy a kamasz és szülője békésen tudjon együttélni egymással.

Párkapcsolati mediáció

Párkapcsolati mediáció keretében a párral több alkalommal találkozunk (személyesen vagy online) és az általuk hozott konkrét témákban segítek megállapodásra jutni. A párkapcsolati mediáció nem terápia, nem elemezzük mélyen az elakadás okait, hanem a jelenre és a jövőre fókuszálva olyan megoldást keresünk konkrét problémákra, amelyek már rövid távon is segítik a felek közötti békés együttélést, együttműködést.

Válási mediáció

Válási mediáció során olyan párokkal dolgozunk együtt, akik már döntöttek arról, hogy külön utakon folytatják, ugyanakkor szeretnék, ha a válás minél egyszerűbb, gyorsabb és fájdalommentesebb lenne. Ha van közös gyermek, akkor a legfontosabb, hogy a gyermeket érintő kérdésekben mielőbb megegyezés szülessen. A válási mediációban létrejött megállapodást a bíróságra benyújtva elkerülhető egy hosszú és költséges pereskedés, a felek pedig energiáikat az új családi felállás kialakítására, megszilárdítására fordíthatják, ami a gyermeknek is sokat segít a válás feldolgozásában.

Iskolai mediáció

Az iskolai konfliktusok, kortárs agresszió, fegyelmi ügyek szorosan összefüggenek az iskolai légkörrel, az iskola kommunikációs és konfliktuskezelési kultúrájával. Iskolai mediáció során konkrét iskolai konfliktusok rendezésében tudok segíteni, ami egyúttal az általános légkör javításához, az iskolai agresszió és zaklatás megelőzéséhez is hozzájárulhat.

Szervezeti mediáció

Egy szervezeten belül csapatok együttműködése, tiszta, átlátható jellege, nyílt kommunikációja elengedhetetlen ahhoz, hogy a szervezet tagjai egymásban kölcsönösen bízva magas szintű teljesítményt nyújtsanak és hosszú távon is el tudjanak köteleződni a szervezet céljai mellett. Kollégák, csapatok közötti konfliktusok rendezése, az együttműködés új alapra helyezése a bizalomteli, motiváló szervezeti kultúrához is hozzájárul.

Tréning

Tréningjeimen, csoportos foglalkozásaimon Erőszakmentes Kommunikációt és konfliktuskezelést tanítok felnőtteknek, gyerekeknek.

Konfliktuskezelés tréning

A konfliktuskezelési tréningeken nagyon fontosnak tartom, hogy a résztvevők olyan gyakorlatias eszközöket, módszereket sajátítsanak el, amelyeket át tudnak ültetni a mindennapjaikba. Az elsődleges cél az együttműködési kompetenciák fejlesztése, emiatt elméletet nem önmagában, hanem a gyakorlatokhoz kapcsolódóan, gyakorlatias szemlélettel tanítok.

Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) tréning

Az Erőszakmentes Kommunikáció több, mint kommunikáció. Egy szemlélet, amit elsajátítva tisztábban láthatjuk és fejezhetjük ki mindazt, ami bennünk él, és kiegyensúlyozottabban tudunk kapcsolódni másokhoz.

EMK alapú gyermeknevelés tréning szülőknek

A legtöbb szülő-gyerek konfliktus kapcsolódási problémából ered, ha azonban a kapcsolódást helyre tudjuk állítani, ha megértjük, hogy milyen szükségletek vannak bennünk és gyermekünkben, akkor a gyereknevelés sokkal békésebbé, zökkenőmentesebbé és nem utolsó sorban örömtelibbé válik. Az Erőszakmentes Kommunikáció eszközeit alkalmazva nem csak erősödik gyermekünkkel való kapcsolatunk, hanem egyúttal olyan mintát is mutatunk neki, amely révén ő is  képes lesz kiegyensúlyozott kortárs kapcsolatokat kialakítani.

Nézzünk rá EMK-val! helyzetfeldolgozó beszélgetés

A Nézzünk rá EMK-val! az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) módszerén alapuló online helyzetfeldolgozó beszélgetés, melynek révén új nézőpontból nézhetsz rá és megoldási utakat találhatsz egy kapcsolati helyzetre, konfliktusra. A beszélgetés különlegessége, hogy a saját helyzeteden keresztül mélyebben megismerheted az Erőszakmentes Kommunikáció módszerét és annak gyakorlati alkalmazását, így később akár önállóan is használhatod a módszert más helyzetek megoldásához.

Iskolai közösség-erősítés

Az iskolai agresszió és zaklatás is megelőzhető, ha a gyerekek már fiatalkorban elsajátítják a konfliktuskezelés eszközeit, ha rendszeresen megtapasztalják, hogy a közösség minden tagja értékes és mindenki véleménye számít. Az osztályok számára nyújtott kommunikációs és közösségerősítő foglalkozások hosszú távon akkor igazán hatékonyak, ha az osztályban tanító tanárok, az iskola és a szülők is elköteleződnek mellette, illetve ők maguk is elsajátítják a konfliktuskezelés alapjait.

Melyik szolgáltatás való nekem?

Az attól függ, kivel milyen jellegű konfliktusod van és hogyan szeretnéd kezelni. Ha konkrét konfliktusod alakult ki valakivel és a másik személy számára is fontos, hogy megoldást találjatok erre a helyzetre, valamint ő is nyitott arra, hogy közösen részt vegyetek egy mediációs folyamatban, akkor ez lesz a leghatékonyabb módja az adott konfliktus rendezésének. Ha a másik fél nem nyitott a mediációra, akkor egyéni konzultáció keretében abban tudlak segíteni, hogy te mit tehetsz az adott helyzetben. Ha általában szeretnéd javítani konfliktuskezelési képességedet, kommunikációdat, kapcsolataidat, akkor egyéni konzultációk formájában személyre szabottan tudunk ezen közösen dolgozni. Ha szívesen tanulnál másokkal együtt, vagy egy meglévő (iskolai, szervezeti) közösség együttműködésének erősítése a célod, akkor a tréning, csoportos foglalkozás a jó választás számodra.

Lépj velem kapcsolatba és segítek, hogy melyik a neked való szolgáltatás az adott helyzetben!